|
A törökök által körbezárt Komárom 1594-ben. Johann Sibmacher rézkarca, 1603.
|
|
|
 |
|
 |
|
A Csallóköz délkeleti csücskében, a Nyitrával egyesült Vág-Duna torkolatánál, a Duna partján épült ki Komárom, az ország egyik legrégibb városa, amely történelmi, kulturális és gazdasági téren egyaránt rendkívül gazdag múltra tekint vissza. A város jelentősége elsősorban előnyös földrajzi fekvésének köszönhető. Évezredekkel ezelőtt a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál az év minden szakában használható átkelőhely alakult ki. Ezen a helyen találkoztak a Vág, a Nyitra és a Zsitva völgyéből dél felé vezető utak, illetve itt keresztezték azt a nemzetközi kereskedelmi útvonalat, amely a Duna déli partja mentén húzódott. A történelem során megfordultak itt a kvádok, a kelták, a rómaiak, a dákok, a longobárdok, a hunok, a szlávok, az avarok és a honfoglaló magyarok.
A Gesta Hungarorumban Anonymus így ír a vár alapításáról: „Később Árpád fejedelem Sátorhalomtól a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival együtt kegyesen Ketelnek adományozta. De nemcsak ezt, hanem sokkal többet is kapott, mert miután Árpád fejedelem Pannónia egész földjét leigázta, Ketelnek hűséges szolgálataiért nagy területet juttatott a Duna mellett, ahol a Vág torkolata található. Ott később Ketel fia, Alaptolma épített várat, amelyet Komáromnak nevezett el. A vár szolgálatára mind a magával hozott népekből, mind a fejedelemtől elnyertekből két részt rendelt. Sok idő múltán ott is temették el pogány módra Ketelt és fiát, Tolmát“ (Anonymus: Gesta Hungarorum). A monumentális építészet feltételei a X. század végére alakultak ki a Kárpát-medencében. Az ezredforduló idején kiépülő államszervezet alapjai a várispánságok voltak, amelyek a megyék központjában újonnan épülő várakra támaszkodtak. Az országépítő Szent István, aki megszervezte a királyság megyerendszerét, az egyik vármegye központjává Komárom várát jelölte ki. Koronát kért és kapott II. Szilveszter pápától; 1000 karácsonyán koronázták királlyá.
Komárom látképe a Szent Péter-hídfő irányából. A kép bal oldalán a kilátótorony
|
|
|
|
|
|
|
Az Árpád-házi királyok közül sokan és sokszor tartózkodtak városunkban és környékén. Közülük többen megerősítették és kibővítették a város kiváltságait. Ilyen volt Szent László, a lovagkirály, akinek már hatalmas termete is tiszteletet parancsolt: „a többi ember közül vállal kimagaslott“ (Szent László-legenda); sikeres keleti hadjáratai az európai civilizációt és kereszténységet is megvédték a Kárpát-medencébe be-betörő pogány (besenyő, úz, kun) törzsekkel szemben. Szent Lászlót I. Kálmán követte a trónon. Törvényei sok mindenben eltértek a korabeli uralkodók maradi törvényeitől. Kálmánnak tulajdonítják azt a mondást is, hogy „boszorkányok pedig nincsenek“, e kijelentését az állattá átváltozni képes strigákra értette.
1241 márciusának közepén az Ázsia belső térségeiből előretörő tatárok átjutottak a Vereckei-hágó torlaszain, és hatalmas sereggel benyomultak a Kárpát-medencébe. Április 11-én a mohi pusztán legyőzték IV. Béla király seregét, végigpusztították az országot, majd 1242 márciusában kivonultak. A veszteségek igen nagyok voltak, a mintegy 2,2 millió lakosnak a fele elpusztult. Komárom várát azonban nem tudták elfoglalni. A tatárjárás után IV. Béla nagy mértékben támogatta a városok kiépítését. Rövid idő alatt huszonöt településnek adott jelentős kiváltságokat. 1265-ben a Komárom vára alatti három falu: „villa St. Andrae“ – Szentandrásfalva, „villa Camarum“ – Komárom, „villa Kezu“ – Keszi egyesüléséből létrejött Komárom város, melynek lakóit ugyanolyan jogokkal ruházta fel, mint amilyenekkel Buda polgárai rendelkeztek.
A komáromi vár 1595-ben. Jakob Hoefnagel színezett rézkarca
|
|
|
|
|
|
|
Nagy Lajos király, Magyarország és Lengyelország uralkodója gyakran maglátogatta a közeli erdőségeket, s ott vadászattal, halászattal és madarászattal töltötte idejét. Lajos volt az első magyar király, aki a törökökkel megütközött, ám az ő idejében még nem volt olyan erős az Oszmán Birodalom, hogy hódító hadjáratra indulhatott volna Európa ellen. Külpolitikájával kivívta személye és országa vezető szerepét Kelet-Közép-Európában.
Luxemburgi Zsigmond uralkodásának legjelentősebb időszakát a közeli tatai várban töltötte, ahol fényes udvartartást rendezett be. 1417-ben megerősítette és kiterjesztette Komárom város kiváltságait. Német-római császári, cseh és magyar királyi méltóságánál fogva a koronás fő hatáskörébe számos olyan ügy tartozott, amely nemcsak országos, hanem európai fontosságú volt.
A komáromi vár 1595-ben. Jakob Hoefnagel színezett rézkarca
|
|
|
|
|
|
|
Örömteli és vidám napokat élt át Komárom az 1458-ban trónra került Hunyadi Mátyás uralkodása alatt. A humanizmus és a reneszánsz új eszméinek meggyökerezése a Kárpát-medencében elképzelhetetlen lett volna tudományszeretete és a művészetek iránti rajongása nélkül. Nagyarányú építkezésekre került sor ebben az időben az egész országban. Bonfini így ír erről egyik művében: „Miképp emlékezzem meg azokról a nagyszerű templomokról és palotákról, amiket Budán, Székesfehérvárott, Visegrádon, Komáromban és egyéb helyeken emeltél? Hogyan mondjam el, mennyire gyönyörködöl a kitűnő épületekben, kiváltképp azokban, amelyek a régi mintákat utánozzák?“ Komárom városa több kiváltság- és adománylevelet kapott Mátyástól.
Az 1526. augusztus 29-én lezajlott mohácsi csata a törökök győzelmével végződött. 1541-ben a szultán megszállta Budát, az ország három részre szakadt: a Magyar Királyságra, a török hódoltságra és az Erdélyi Fejedelemségre. A középkori Magyar Királyság teljes területe csak az 1718-as pozsareváci béke után szabadult fel az oszmán uralom alól.
1544-ben I. Ferdinánd király elrendelte Komárom várának újjáépítését. Az Öreg várat az 1550–60-as években Ferrabosco tervei szerint építették ki két folyó – a Vág-Duna és a Duna – közötti földnyelven, ötszög formájú alaprajzzal, amely Európa legmodernebb erődítménye volt. A XVII. század közepén kibővítették az Új várral, amelyhez a XIX. században kapcsolódtak a Nádorvonal és a Vágvonal erődítményei. Az Igmándi erőddel, a Csillagerőddel és a Monostori erőddel kiegészülve (a mai Magyarország területén) létrejött Komáromban az Osztrák-Magyar Monarchia legerősebb és az akkori Európa hadászati szempontból egyik legjelentősebb, akár 200 000 katona befogadására is alkalmas erődítményrendszere.
1745. március 6-án Mária Terézia királynő bársonyba kötött, szép kiállítású okmányban adta meg a szabad királyi város jogot Komáromnak. Ez a hőn áhított cím, a városok legmagasabb státusa biztosította a város további fejlődését, és megszabadította lakóit a várparancsnokok önkényeskedéseitől.
A XVIII. század közepéig kiépült barokk várost az 1763. június 28-ai földrengés súlyosan megrongálta, majd 1768-ban újabb földrengés döntötte romba. 1767-ben, 1768-ban és 1777-ben újabb csapás érte: tűzvész pusztította.
A komáromi erődítmény fontos szerepet játszott az 1848–49-es polgári forradalomban és szabadságharcban. A Klapka György honvédtábornok parancsnoksága alatt álló vár utolsóként adta meg magát – bizonyos feltételek teljesítése mellett – az orosz seregek által támogatott osztrák túlerőnek. A harcok után a sokat szenvedett város nagy része romokban hevert.
Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés után a város újra fellendült. Új polgárházak és középületek épültek, a város csinosodott. Ekkor építették át a városházát (1875) és a Zichy-palotát (1875). Ekkor emelték a Komáromi Első Takarékpénztárat (1884), Komárom Vidéki Takarékpénztár székházát (1902), az új bencés gimnáziumot (1908), a bíróság épületét (1912), a Kultúrpalotát (1913), a bencés rendház új szárnyát, valamint az északi és a déli városrészt összekötő a Dunán átívelő Erzsébet hidat (1898). Ennek az ígéretes fejlődésnek az első világháború kitörése vetett véget.
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés értelmében az Osztrák-Magyar Monarchiát felosztották. Komárom északi városrészét 1918-ban a Csehszlovák Köztársasághoz csatolták, és megyeszékhelyből lefokozták járási székhellyé. Az 1938. november 2-án Bécsben meghozott döntés értelmében a város visszakerült a Magyar Királysághoz, és visszanyerte megyeszékhelyi rangját. 1945-ben a második világháborút lezáró békeszerződések a várost ismét a Csehszlovák Köztársasághoz csatolták, ettől kezdve újra járási székhely lett. 1993. január elsejétől az önálló Szlovák Köztársasághoz tartozik. A ma közel negyvenezres északi városrész a mintegy hatszázezres szlovákiai magyarság szellemi központja.
|
